Lady Gaga enyhén skizofrén?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lady Gagától már megszokhattuk, hogy mindig valami újjal sokkol bennünket és az egész világot. Legutóbb egy nyilatkozata verte ki a biztosítékot néhány embernél, avagy Lady Gaga és az ő skizofrén hajlamai.
Lady Gagában – saját bevallása szerint – két lélek lakozik. Egy, ami az ő saját lénye, és még egy, ami a halott nagynénjéé. Joanne Germanotta, Gaga nagynénje 19 évesen hunyt el lupusban, még mielőtt a kicsi Lady megszületett volna.
Lássuk, maga Lady Gaga hogyan fogja föl az egészet: „Tényleg úgy hiszem, hogy két szívem van. Sőt, két lelket hordozok a testemben – a nagynéném életét is élem. Szűzen halt meg, nem élhette át azokat a dolgokat, amiket mi. Az ő képmására élek; egyrészt énekes vagyok, másrészt humanitárius, mert a néném jó ember volt, de túl rövid ideig élt ahhoz, hogy az embereken segíthessen, és én ezt most megteszem helyette.”
Szóval teljesen jogosan állíthatjuk, Lady Gagának megint sikerült sokkolnia közönségét, ahogyan azt már megszokhattuk tőle.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Beperelték az egyik dala miatt.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Nagyon aranyos fotókat posztolt a modell.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Elárulta, hogy miért.
Új fotót posztolt magáról a modell.
Még mindig tart a válás.
Szeretne tiszta lappal kezdeni.