A Killers újra muzsikál
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szünet után úgy tűnik, a tagok újra belevetik magukat a munka sűrűjébe, ugyanis egyes források szerint máris megszervezték az első fellépésüket a Hard Rock Calling fesztiválon. A rajongók mindenesetre biztosan önkívületi állapotban várják a megerősítést.
A Las Vegas-i rockerek, bár két évvel ezelőtt már nyitották az eseményt a londoni Hyde Parkban, talán most újra színpadra lépnek a rendezvényen. A Press Association már tényként közölte, de megerősítést még sem a szervezőktől, sem a bandától nem kaphattunk.
A banda dobosa, Ronnie Vannucci a következőket mondta az együttes aktivizálódásával kapcsolatban: „Hosszú idő telt el, barátaim… Olyan érzésem van, mintha már ezer éve nem láttuk volna egymást, és itt az ideje egy látogatásnak” – és hozzátette. „Meg kell olajozni a gépezetet, és felkészülni arra, hogy gyakrabban fognak ehhez hasonló dolgok történni velünk. Érzem a pezsgést, vágjunk bele!”
Az formáció a tavalyi évet elvonultan töltötte, miután a frontember – Brandon Flowers – egy időre szólókarrierbe kezdett. Emellett a 29 éves énekes újra apai örömök elébe nézett az elmúlt hónapban, amikor felesége, Tana életet adott harmadik kisfiuknak, Henrynek.
Sokan arra számítanak, hogy idén nyáron nyilvánosan bejelentik a banda hivatalos visszatérését, de azt biztosan tudjuk, hogy a majdnem egy éves szünet után hetekkel ezelőtt belefogtak első fellépésük készületeibe aminek a Lollapalooza fesztivál ad majd helyet Chilében.
A Killers nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint például a Human, a Somebody Told Me, az All These Things I’ve Done és a nagy sikerű Alkonyat filmek harmadik részében is elhangzott White Demon Love Song.
Olyan hírességek is előadnak majd a fesztiválon, mint Peter Gabriel, a Pearl Jam vagy akár a Police.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nem számított rá egyáltalán.
Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.
Tudd meg, kik távoztak díjjal a rendezvényről!
Bejelentették a női főszereplőt.
VMA-n mutatta be a színpadon.
A húga kísérte el az énekest.
Volt egy nagyon komoly kapcsolata.
Hamarosan jönnek az új részek.
Taylor Swift punknak öltözött.
Kicsit túl tolta a cipő sarkát.