Geordie Shore az MTV-n
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Annyira népszerű lett az MTV-n futó Jersey Shore című valóságshow, hogy az angolok is csináltak egyet maguknak.
Az amerikai–olasz fiatalokból álló banda álrealityje hatalmas népszerűséget hozott, ezért az MTV brit részlege úgy gondolta, náluk is akad 8 mindenre elszánt fiatal.
Így jöhetett létre Newcastle-ben a Gordie Shore, melyben szintén 8 ember a főszereplő.
Már az első rész bizarra sikeredett, ugyanis bebizonyították az angolok, hogy ha van pia, gond nem lehet. A fiatalok szinte az ájulásig ittak, és ezzel együtt járt a meztelenkedés is. Holly Hagan, állítólag a főbombázó, hamar meg is szabadult bikifelsőjétől, a fiúk nem kis örömére, akik természetesen ki is használták a helyzetet. Egyikük például a leányzó melléről kívánta elfogyasztani a sörét. Emellett csókból és hányásból sem volt hiány.
Ám az első rész nem érte el a kívánt hatást. Rajongás helyett felháborodás lett a fiatalok botrányos viselkedéséből. Leginkább a Newcastle-ben élőket érintette mélyen a dolog, hisz nem szeretnék, ha ilyen képet állítanának be róluk a műsor miatt.
Az MTV-nek azonban az a fontos, hogy nézzék a műsort, teljesen mindegy, hogy milyen okból.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Nagy erőkkel menti a menthetőt.
Nem számított rá egyáltalán.
Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.
Tudd meg, kik távoztak díjjal a rendezvényről!
Bejelentették a női főszereplőt.
VMA-n mutatta be a színpadon.
A húga kísérte el az énekest.
Volt egy nagyon komoly kapcsolata.
Hamarosan jönnek az új részek.
Kicsit túl tolta a cipő sarkát.