Starity

Christina végérvényesen is felnőtt

2011. június 28. 12:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gyönyörű szőkeség úgy érzi, a filmje forgatásán nőtt fel igazán, és csak pozitív emlékei vannak a Burlesque kapcsán.

hirdetés
Christina végérvényesen is felnőtt

Christina Aguilera szerint filmje, a Burlesque forgatása alatt nőtt fel igazán. Az énekesnő filmje ugyan nem aratott osztatlan sikert – és ezért kicsit csalódott is –, ám mégis nagyon boldog, hogy részese lehetett a projektnek.

Rengeteg élményben volt része, és rengeteg tapasztalatot szerzett a forgatás folyamán. A mozifilm mai napig nagy szerepet tölt be az életében, mivel úgy érzi, általa igazi felnőtt nőnek mondhatja magát.

„Szomorú voltam, amiért a film nem aratott akkora sikert, mint amire számítottunk, ugyanakkor örülök, hogy részese lehettem. Ez az egész olyan volt nekem, mint egy önismereti kurzus. A film forgatása alatt végig egyedül voltam, és be kell valljam, élveztem. Amikor először találkoztam a volt férjemmel, szükségét éreztem annak, hogy valaki mellettem álljon, vigyázzon rám, fogja a kezem, amikor úgy érzem, bajban vagyok, és megnyugtasson. Most, a film forgatása után végre úgy éreztem, többé már nem vagyok kislány. Végérvényesen is felnőttem” – mesélte az énekesnő a W Magazine-nak adott interjújában.

Aguilera jelenleg is tevékenykedik az NBC csatorna által sugárzott The Voice tehetségkutatóban az egyik zsűritag személyében, és új albumot is kiadni készül, amely a Strippedre fog hajazni – az énekesnő elképzelései szerint.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek