Az MTV Video Music Awards 2011 jelöltjei
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ma reggel hozta nyilvánosságra az MTV az idei Video Music Awards jelöltjeinek listáját. Katy Perry és Kanye West a két legnagyobb esélyes.
Összesen 14 kategória, melynek mindegyike öt jelöltből áll – ahogy már azt megszokhattuk. Idén azonban tartogat néhány meglepetést a jelöltek listája. A rajongóknak nem kell tovább tippelniük, hogy hány jelölést kaphatnak kedvenceik, ugyanis ma reggel tették közzé a hivatalos listát.
A hölgyek között hatalmas verseny lesz, ebből kifolyólag ígéretesnek bizonyul az idei díjátadó is. A legtöbb jelölést – szám szerint kilencet –, Katy Perry kapta, őt követi Rihanna és Adele hét-hét jelöléssel. Bármilyen meglepő, idén Lady Gaga csak három jelölést kapott, Beyoncéval és Nicki Minajzsal egyetemben, míg az idén visszatért Britney Spears összesen két jelölést tudhat a magáénak.
A férfiak körében sem lesz könnyebb dönteni, ugyanis nagyon szoros a verseny közöttük is. A legtöbb jelöléssel Kanye West büszkélkedhet, aki idén összesen 11 jelölést kapott. Őt követi Bruno Mars négy jelöléssel, majd Eminem és Chris Brown három-három jelöléssel. Cee Lo Green és Justin Bieber csak egy-egy jelölést kapott.
A 28. MTV Video Music Awards díjátadó augusztus 28-án, vasárnap kerül megrendezésre Los Angelesben a Nokia Theaterben.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Jelentkezett egy szerepre.
Már mindkét fia elmúlt 18 éves.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Még mindig tart a válás.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Bejelentést tett a Netflix.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.