Starity

Visszalépett a VV5 plázacicája

2011. szeptember 12. 19:07   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Még nem is kezdődött el a műsor, de máris meggondolta magát az egyik Való Világ 5-játékosjelölt.

hirdetés
Visszalépett a VV5 plázacicája

Ahogy korábban beszámoltunk róla, az ötödik Való VIlágban 14 kategóriában versengenek a játékosok a bejutásért. A 21 éves Irina a plázacicák között indult volna a beszavazáson, azonban időközben meggondolta magát – mégsem vállalja a valóságshow-szereplést.

A lány döntése érthetetlen, hiszen közel negyvenezer jelentkező közül harcolta ki magának, hogy esélye legyen bekerülni a Villába. A plázacica nemcsak a szereplés lehetőségét dobta el magától, de akár még egy polgári perre is számíthat a szerződése jogi következményei miatt.

„Nem értem! Végigcsinált egy 4-5 fordulós castingot, részt vett a főcím forgatásában, fotózásokon, kisfilmet készített vele és a családjával a csatorna, majd az utolsó pillanatban minden ok nélkül úgy döntött: neki ehhez mégsincs kedve. Nagyon igazságtalannak érzem ezt azzal a 38 ezer jelentkezővel szemben, aki boldogan vállalta volna a szereplést. Természetesen lehetnek jogi következményei ennek, de nekünk most elsősorban azzal kell foglalkoznunk, hogy a műsor jó legyen, nem pedig azzal, hogy egy felelőtlen huszonéves lányt polgári peres bíróság elé citáljunk”válaszolt a Blikk kérdéseire Rubin Kristóf, a Való Világ kreatív-főszerkesztője.

Természetesen a beszavazóshow-n nem marad ellenfél nélkül a játékban maradt másik két plázacica, Irina helyére új lányt választottak. A 20 éves Niki elárulta, szíve mélyén érezte, hogy valahogy még bekerülhet a Villába, és most, hogy erre az utolsó pillanatban esélyt kapott, keményen harcolni fog a győzelemért.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek