Starity

Chenoa szakított

2011. szeptember 19. 14:02   |   Szerző: Sally Sparrow

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gyönyörű énekesnő a napokban sokakat meglepett, amikor személyesen jelentette be, hogy ő és párja egy év után szakítottak egymással.

hirdetés
Chenoa szakított

Chenoa és Alain Cornejo útjai különváltak. A spanyolok értetlenül állnak a hír előtt, hiszen úgy tűnt, a szexi dalospacsirta hosszas keresgélés után végre megtalálta élete párját a színházi producer személyében.

Az Operación Triunfo egykori felfedezettje így nyilatkozott a szakításról: „Ezek a dolgok csak megtörténnek. Nem estem kétségbe, nincs harag. És most is nagyon szeretem Alain családját.” Majd így folytatta: „Egyébként még mindig nagyon szeretem Alaint. De most már csak jó barátként. Talán így lesz a legjobb. Tényleg nem szomorkodom.”

Korábbi nagy szerelmével, David Bisballal való szakítását követően is jó barátságban, szeretetben váltak el egymástól. Néhányan pedig már most találgatnak. Nem olyan régen ugyanis a jóképű énekes is bejelentette különválását feleségétől. Chenoa rajongói szeretnék, ha a két fél ismét egymásra találna, hiszen már egykor is tökéletes összhang volt közöttük a legelső pillanattól fogva, ők testesítették meg a példaértékű álompárt.

A 36 éves Laurát a hétvégén vidáman, mosolyogva, gyönyörű, Hannibal Laguna által javasolt ruhakölteményt viselve lehetett látni barátaival, miközben María Zurita születésnapját ünnepelte Madridban. Mindezzel párhuzamosan új videoklipet is forgatott a tervek szerint a jövőre boltokba kerülő legújabb CD-jén megjelenő friss dalához, mely előreláthatóan heteken belül látható lesz a chenoisták legnagyobb örömére. Emiatt az énekesnő is nagyon boldog, hiszen rajongóit nagyon szereti, és pontosan tudja, hogy ez kölcsönös. Egymásból merítenek energiát, ami ilyen nehéz pillanatokban különösen jól jön.

A hölgy mindig is a komoly kapcsolatok híve volt, mégis jó pár szakításon van már túl, mióta az Operación Triunfo által a spanyol közönség felfedezte magának: egykori versenyzőtársa, David Bisbal mellett volt már Álex González (színész) és David de María (énekes) is a kedvese. Az utóbbi kapcsolata végének állítólag a férfi egykori barátnője, Elisa Pinilla volt az oka, aki időközben visszament énekes szerelméhez.

A legújabb ex, Alain Cornejo, a jóképű színházi producer számára a színház amolyan családi örökség, a szakmában pedig nagyon is elismerik a nevét. Korábban együtt járt Lara Diblidosszal és Paula Echevarríával is.

Chenoa, úgy tűnik, a hivatásában rendkívül szerencsés, ugyanakkor a szerelemről ugyanez már nem mondható el. Ő nem adja fel, és nagyon várja azt a férfit, aki majd egyszer végre igazán boldoggá teszi.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek