10 tehetséges pasi, akit nem ismersz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A cikkben összegyűjtöttünk tíz olyan spanyol anyanyelvű férfi előadót, akik mindannyian nagyon tehetségesek a maguk műfajában, viszont sajnos kevesen ismerik őket hazánkban. Most te is többet megtudhatsz róluk!
Nemrég bemutattunk nektek 10 tehetséges spanyol ajkú hölgyet, most pedig jöjjenek a pasik!
Mario Álvarez
A 25 éves énekes Asztúriában született. A fiatalember is annak köszönhette szerencséjét, hogy részt vett a spanyol zenei tehetségkutató műsorban, az Operación Triunfóban. A közönségnek annyira tetszett, amiket énekelt, hogy őt szavazták meg a 2009-es széria győztesének. Mario nem bízta a véletlenre sikerét, hiszen már 9 éves kora óta tudatosan építi zenei karrierjét. Nincs kedvenc stílusa, bármit szeret énekelni, csak élőben tehesse. Ugyanolyan közel áll hozzá a pop, rock és a ballada is. Példaképeinek Michael Bublét, David Bisbalt és Mario Frangoulist tartja. Eddig egy albuma jelent meg, 2010-ben a Voy a ser yo.
Ő az egyik leghíresebb, legnépszerűbb spanyol popénekes. Szintén az Operación Triunfo című műsor felfedezettje. A legelső szériában próbált szerencsét, ugyanott, ahol Chenoa is. A szép énekesnővel aztán nemcsak duettjeikben, de a magánéletben is összegabalyodtak. Hosszú, komoly kapcsolatban éltek, egykor igazi álompárnak számítottak. Rajongóik a mai napig örülnének, ha újra egymásra találnának. A jelenleg 32 esztendős énekes nem nyerte meg a tehetségkutatót (második lett), de karrierje ennek ellenére a mai napig felfelé ível, és ő a legnépszerűbb Laurával az akkori gárdából. Eddig 7 albuma jelent meg. Zenei stílusát tekintve elsősorban latin pop, pop-rock, flamenco és ballada az, ami rá jellemző.
Ahogyan az előző két énekes, ő is az OT felfedezettje. David Bisballal egy gárdában szerepelt még a legelső szériában, ahol a harmadik helyig jutott. A 29 esztendős fiatalember a latin pop műfaját erősíti, eddig 6 albuma jelent meg, de idén októberben kerül a boltokba a legújabb, 7. lemeze. 2009-ben az Endemol reklámarca volt, 2011 óta színházban is szerepel, valamint a spanyol Disney Channelen is találkozhattak már vele a nézők. 2006-ban megnősült, felesége Paula Echevarría, akitől 2 évvel később gyermeke született.
David Muñoz Calvo (Estopa)
A fiatalember az Estopa nevű spanyol zenekar tagja, melyet még rajta kívül testvére, José Muñoz Calvo (gitáros) alkot. A 35 esztendős énekes nős, felesége Mari Paz, akitől 2007. augusztus 22-én megszületett első gyermeke. Az Estopát 1998-ban alapították, egy évvel később pedig megjelent első nagylemezük. Eddig összesen 7 albumot jelentettek meg. David is játszik gitáron, de ez inkább öccse reszortja a koncerteken. Saját bevallása szerint igazi társasági ember, aki emellett nagyon szeret olvasni. Zenei stílusukat tekintve katalán rumbát és rockzenét játszanak, némi poppal vegyítve. Latin-Amerikában is nagyon népszerűek, gyakran hívják őket koncertezni a tengerentúlra is.
Pau Donés (Jarabe de Palo)
A Jarabe de Palo egy spanyol zenekar, 1996-ban alakultak. Latin rockzenét játszanak. Eddig 8 nagylemezük jelent meg, a legutóbbi pont idén, ¿Y ahora qué hacemos? címmel. A banda énekese az idén 45. életévét betöltő Pau Donés. Nemcsak énekel, de zenét szerez, gitározik és dalszövegeket is ír a zenekar számára. 12 évesen kezdett el zenélni, s nagyon inspirálóan hatott rá a The Beatles és Bob Marley is. Jelenleg Berlinben él.
Az énekes 1943-ban született Andalúziában. Énekes és színész. 50 éves pályafutása során vokális, valamint színpadi képességei, előadásmódja folytán Spanyolország és az egész hispán világ egyik jelképévé vált. Megszámlálhatatlanul sok lemeze megjelent már. Többek között részt vett az 1966-os Euróviziós Dalfesztiválon is.
Miguel Ángel Rodríguez Jiménez « El Sevilla» (Mojinos Escozíos)
A 41 esztendős énekes már 1994 óta oszlopos tagja a Mojinos Escozíos nevű spanyol zenekarnak. Sevilla (ez a beceneve) híres humoráról és a média iránti kedvességéről. A banda, melyben énekel, előszeretettel bohóckodik és csal mosolyt a humort és a rockzenét kedvelők arcára. A Mojinos Escozíos ugyanis egyértelműen a rockzenében utazik. Ha a stílusukról kérdezik őket, mindig csak annyit mondanak: vicces rock, rémisztő metál. A kedves, nagy macinak még a gyönyörű Chenoa és Edurne is örömmel igent mondott, amikor felkérte őket legújabb, szeptember elején megjelent lemezükön közreműködni egy-egy dal erejéig. Miguel nemcsak dalokat szerez és énekel, hanem színészként és íróként is bemutatkozott már, olyan humoros munkákkal a háta mögött, mint például Egy Homo Erectus emlékiratai vagy az Íszi/Díszi Szerelemszörnyeteg.
Álex Ubago
Fructuoso Sánchez «Fortu» (Obús)
Fortu egy 1980-as években megalakult spanyol heavy metal zenekar (Obús) frontembere. Értelemszerűen a zenekar zenei stílusa ebből kifolyólag a heavy metal és a hard rock. Eddig 11 albumuk jelent meg, a legutóbbi 2010-ben, Cállate! címmel. Egyesek szerint ők a Twisted Sister spanyol megfelelője, de legalábbis sok dologban hasonlítanak.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Egykor nagyon közel álltak egymáshoz.
Ismét együtt pózoltak.
Kemény kritika érte a hírességet.
Szentül hiszik, hogy a kollégának benne volt a keze a dologban.
Működött köztük a kémia.
Nemrég közös fotót posztoltak.
Az énekesnőnek elege lett.
Így került be a párja a klipjébe.
Hailie Jade áldott állapotban van.