Scarlett Johanssont kiütötték
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő megsérült a The Avengers forgatásán, méghozzá Robert Downey Jr. keze által.
Kellemetlen élményben volt része Scarlett Johanssonnak legújabb filmje, A bosszúállók forgatásán. Kollégája, Robert Downey Jr ugyanis arcon ütötte a szép színésznőt.
A baleset Vasember szerelése miatt történt, amikor Robert és Scarlett a forgatási szünetekben beszélgettek. A színész gyakorolni próbált a szerkentyűk babrálása közben, melynek hála rossz gombot nyomott meg, és arcon ütötte a mellette álló Johanssont.
„Robert egy kapcsolót nyomott meg, ami az egyik kart kontrollálja. Szegény Scarlettet jól eltalálta, elvesztette az egyensúlyát, és leesett az emelvényről, amin épp állt” – nyilatkozta egy szemtanú.
A közelben lévő statiszták azonnal a színésznő segítségére siettek, aki viszonylag sértetlenül megúszta a balesetet, és csak mosolyogva gondol a történtekre.
„Bob nem tudott segíteni neki felkelni, mert gyakorlatilag nem tud mozogni abban a szerkezetben. Folyamatosan elnézést kért tőle, és azt ismételgette, mennyire sajnálja” – írja a National Enquirer.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Jelentkezett egy szerepre.
Beperelték az egyik dala miatt.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Még mindig tart a válás.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Bejelentést tett a Netflix.