Caro Emerald az új Bond-filmben?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem, a rajongóknak nem kell meghökkenni, a népszerű holland születésű énekesnő nem tör színészi babérokra.
hirdetés
Caro Emerald, aki fél Európa kedvence, nem gondolta meg magát, és nem adja fel az éneklést. A 30 éves énekesnő hangjával szeretne bekerülni a következő James Bond-filmbe.
„Igen, tényleg szeretném, hogy az egyik dalom felkerüljön a soundtrackre. Talán nem reális a dolog, nem számít, de azért megpróbálom" – magyarázta az énekesnő lelkesen, majd hozzátette, hogy szerinte remekül illeszkedik a stílusa a titkosügynök karakteréhez.
A film zenei listájából Adele neve publikus eddig, hiszen az angol sztár énekli majd a betétdalt.
Caro törekvése egyébként nem meglepő, hiszen Nyugat-Európában elismert énekesnő, a német nyelvterületeken, Lengyelországban, Olaszországban és természetesen hazájában, Hollandiában is többszörös platinalemezzel büszkélkedhet. A 2011-es évben ismerhette meg a közönség az Egyesült Királyságban és Franciaországban, jövőre pedig az USA meghódítását vette tervbe a jazzénekesnő.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Megvolt a hagyatéki eljárás.
A pillanat gyorsan terjedt az interneten.
Az egyik tetoválása problémát okozott.
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Itt a bizonyíték a románcra.
10 évet töltött a sorozattal.
Volt egy kérésünk minden vendéghez.











