Starity

Lendületben a Yellowcard

2011. november 01. 11:11   |   Szerző: minilivi

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ugyan a banda a napokban jelentkezett új videoklippel, a Yellowcard nem vesz vissza a tempóból – a rajongók nagy örömére.

hirdetés
Lendületben a Yellowcard

A zenekar hivatalos oldalán értesülhettünk legújabb ténykedésükről, miszerint október 24-én debütált a When You're Through Thinking, Say Yes című album akusztikus verziója az iTuneson (aki pedig kezében szeretné tartani a lemezt, annak jó hírrel szolgálhatunk, hiszen a mai naptól a boltok polcain is elérhetővé vált).

A yellowcardrock.com-ról továbbá megtudhattuk, hogy az együttes karrierje kezdetétől fogva szívesen helyezi a dalokat akusztikus környezetbe – ezt bizonyítja az új album bónuszdalának, a Sing For Me-nek ilyen típusú feldolgozása. Az erre kapott pozitív visszajelzéseken felbuzdulva döntöttek úgy a Yellowcard tagjai, hogy a rekordon szereplő további kilenc dalt is átdolgozzák – nem is akárhogyan. A vállalkozás sikerére utal, hogy az album már a 91. helyet foglalja el az iTunes 100-as listáján, annak ellenére, hogy csupán egy héttel ezelőtt vált elérhetővé.

Október 31-én újabb meglepetéssel jelentkezett a YC – maradva ennél a vonalnál –, felkerült a világhálóra a With You Around akusztikus verziójának videója, melynek egyetlen szereplője Ryan Key, az együttes énekese. A kisfilmben a frontember egy yellowcardos ereklyékkel teli szobában, gitárkíséret mellett adja elő az új lemez egyik legnépszerűbb, Ocean Avenue-s korszakot idéző dalát.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek