Nicole Scherzinger új párra lelt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A PCD egykori tagja túltette magát a szakításon, és a hírek szerint máris új szerelmet talált, hála az X Factornak.
hirdetés
Nicole Scherzinger négy év után, október végén szakított kedvesével, Lewis Hamiltonnal. A kapcsolatukról már régóta mentek a találgatások, hiszen a munkájuk miatt nem tölthettek túl sok időt együtt. Most úgy tűnik, a szakítás valóban hivatalos, hiszen Nicolet a napokban már egy másik férfi karjaiban látták.
A hölgy állítólag közelebbi kapcsolatot ápol az amerikai X Factor műsorvezetőjével, Steve Jonesszal. A pár között a bennfentesek szerint már a műsor kezdetekor igen jól működött a kémia.
„Már a kezdetekkor megtalálták egymással a közös hangot, és szívesen buliztak együtt. Azóta változtak a dolgok, de addig nem akarják nyilvánosságra hozni kapcsolatukat, amíg Simon áldását nem adja rájuk” – mondta el az egyik stábtag az OK magazinnak.
Reméljük a 33 éves énekesnő végre rátalált az igazira, és bízzunk benne, hogy Steve – amennyiben komolyra fordulna a kapcsolatuk – nem ellenzi majd annyira a gyermekvállalást, mint a barna bőrű szépség exbarátja.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Új életet kezdett, és azóta jól van.
Felbolydult New York városa.













