Durván megverték Avril Lavigne-t!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kanadai énekesnő egy kocsmai verekedésbe keveredett, állítólag egy ötfős csapat támadt rá vasárnap hajnalban.
hirdetés
Avril Lavigne és pasija, Brody Jenner a hollywoodi Roosevelt Hotel bárjában töltötték a vasárnap estét. A 27 éves énekesnő nézeteltérésbe keveredett egy nővel, majd egy ötfős csoport támadt rá. A barátja megpróbálta megvédeni az énekesnőt, de állítólag fejbeverték egy üveggel. Avril pedig csúnya sérülésekkel, vérző orral és monoklival került ki a fenforgásból.
„Sosem verekszem, nem vagyok az erőszak híve. Először is, öten csak úgy a semmiből támadtak meg. Ez nem volt fair, az egész arcom szét van verve” – közölte Twitter-oldalán a rajongókkal, majd hozzátette, hogy nem ő kezdeményezte a verekedést, szerinte ugyanis az erőszak soha nem lehet válasz.
Korábban is történt már egy incidens az énekesnővel, braziliai koncertjén megtámadta egy, a színpadra felkapaszkodó lány, azonban ekkor Lavigne kisasszonynak nem esett bántódása.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











