Megjelent a One Direction új klipje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szinte már mindenki ismeri az angol fiú banda történetét. Külön-külön jelentkeztek a versenyre, de a mentorok úgy döntöttek, hogy csak egy csapatként folytathatják a versenyt. Az ötlet bejött – már a második klipnél tartanak.
hirdetés
Már egy éve, hogy a One Direction nevű formáció bekerült a köztudatba. Nyár vége felé megjelent első kislemezük, a What Makes You Beautiful, mely nagy sikert aratott az angol slágerlistákon, sőt több országban is szép helyezéseket ért el.
Míg az első dal egy bulis hangulatú, nyári slágerre sikeredett, most az új videoklipjük, a Gotta Be You, inkább a fiúk érzelmesebb oldalát fejezi ki. A klipet Angliában forgatták alig pár hét alatt, miközben a rajongók folyamatosan kaphatták az ízelítőket a forgatásról, melyeket a srácok pakoltak fel a legnagyobb videómegosztóra.
A rajongók reménykednek, hogy a Gotta Be You, ugyanolyan jó sikert hoz a csapatnak, mint előző daluk, vagy talán jobbat is, mivel az angol X-Faktorba lehetőséget kaptak arra, hogy jövő szombaton felléphessenek, az új dalukkal. A dal egyébként a November 21-én megjelenő albumon lesz található.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Meglepő dolgot árult el.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











