Eric Saade poprobbanásra készül
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Új album, akkor új koncertturné – a zenészeknél így megy ez, viszont Eric Saade valami nagyobbra készül, s ennek néhány információmorzsáját a rajongóival is megosztotta.
A svéd énekes, Eric Saade idei második nagylemeze november végén – pontosítva a hó utolsó napján, azaz 30-án – jelenik meg, s a felhajtás már elkezdődött.
Eric és csapata folyamatosan értesítik a népes rajongótábort a Facebookon az éppen aktuális hírekről, így a legutóbbi meghirdetett eseményt is reklámozzák már. Ez nem más, mint a Saade Vol. 2 koncertturnéja, a Pop Explosion.
A turné érdekessége, hogy az idei, Made of Pop körúttal ellentétben, sokkal több várost érint majd, de csak Svédországban. Eric azt nyilatkozta, hogy még nem érzi magát késznek arra, hogy Európán belül bárhova elvigye a Pop Explosiont, viszont néhány év múlva lehetségesnek tart egy, az öreg kontinenst magába foglaló turnét.
November 14-én lehet először jegyet rendelni, ám ezt a dátumot is előrehozták – csak úgy, mint a Hotter Than Fire bemutatását – s a több mint 130 ezer Facebook-fan előjoggal rendelheti meg a jegyét jelenleg 14 nagyvárosba – beleértve Stockholmot, Göteborgot és Malmöt is.
A turné jelenlegi állás szerinti első állomása Helsingborg lesz, ahol Eric 2012. március 30-án ad majd koncertet. Emellett jelenleg Párizsban tartózkodik J-Sonnal, akivel ma este szórakoztatják a francia rajongókat, illetve bejárták a várost néhány nap alatt, majd holnap repülnek vissza a svéd fővárosba.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Valósággal tündökölt a színész-énekesnő.
Nagy erőkkel menti a menthetőt.
Őszintén vallott erről.
Megszólalt a színész és megosztotta gondolatait.
Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.
Tudd meg, kik távoztak díjjal a rendezvényről!
Hűha, így repül az idő!
Nem számított rá egyáltalán.
A húga kísérte el az énekest.
VMA-n mutatta be a színpadon.