VV5: Shadit viszi párbajozni Eszter
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Eszter azzal a villalakóval fog párbajra menni, akivel együtt költözött be. Shadi értetlenkedve fogadta a zöld kendőt.
hirdetés
Mint arról beszámoltunk a legutóbbi kiválasztáson öten is Eszterre tették jelüket, kifejezve, hogy nem kívánnak tovább a karrieristával egy légtérben lenni. A szerda esti kihíváson a villalakók elmondhatták véleményüket, miközben szokásos módon régebbi konfliktusokról játszottak be nekik felvételeket.
Eszter végül hosszas monológ után bejelentette, hogy nem viszi ki Kingát, de megérti a haragját Dya kiesése miatt, helyette Shadival szeretne párbajozni. Állítása szerint a srác hiteltelen lett a sértő megjegyzései miatt.
Shadi dühösen nyújtotta a kezét a zöld kendőért, és rögtön kérdőre vonta az ügyvédnőt, hogy miért próbálja lejáratni ország-világ előtt ilyen hazugságokkal. Eszter erre csak azt válaszolta, hogy majd a párbajon kiderül, hogy kinek volt igaza.
Dya csúfos veresége után már előre borítékolható a vasárnapi eredmény, de komolyabb előrejelzéseket nem mernénk mondani, hiszen jópár nap van még a párbajig.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











