Hamarosan érkezik Taylor Swift új klipje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Grammy-díjas countryénekesnő új videoklippel készül. Az Ours már a haetodik kisfilm és kislemez lesz a Speak Now című albumról.
Taylor Swift legutóbb augusztusban hallatott magáról, amikor kiadta legutóbbi lemezének ötödik videoklipjét, a Sparks Flyt, mely úgy tűnt, az utolsó lesz az albumról. Az énekesnőnek 2010 októberében jelent meg Speak Now című korongja, és annak deluxe verziója is, melyről csak idén, november 8-án adták ki a dalokat az iTuneson. A több mint egy éves számok hamar bejutottak a legjobb 10 dal közé.
A gyönyörű énekesnő legutóbbi lemezének hatodik kislemeze, az Ours is az album deluxe verziójának dalai közül került ki. A számot szokás szerint maga az énekesnő írta, a producere pedig Nathan Chapman volt, és a mai napon debütált az amerikai Billboard Hot 100-on – méghozzá a 13. helyen.
Az Ours videoklipje hamarosan megjelenik, Taylor nemrég már be is számolt a forgatásról a Twitteren. „Körülbelül két nap múlva készül majd el az új videoklipem, alig várom, hogy lássátok!! Mindannyian szavaztatok már az AMA-n?” – írta a Mine énekesnője.
Swift az új kislemezt élőben a 2011-es CMA Awardson mutatta be november 9-én. Taylor az idei American Music Awardson is fel fog majd lépni, ahol több kategóriában is jelölték.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Beperelték az egyik dala miatt.
Jelentkezett egy szerepre.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Még mindig tart a válás.
Elárulta, hogy miért.