Starity

Napokon belül jön Adam Lambert új klipje

2012. január 28. 11:11   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adam Lambert körül a rajongók nagy örömére felpörögtek az események. Pár napja a márciusban érkező albumának a borítóját osztotta meg, míg ma egy rövid előzetest az új videoklipjéből.

hirdetés
Napokon belül jön Adam Lambert új klipje

Adam két év zenei kihagyás után decemberben új kislemezzel, a Better Than I Know Myselffel tért vissza, amelyet a Whataya Want From Me felturbózott verziójának tartanak. A dalhoz január közepén forgatták le a videoklipet, s rövid várakozás után Lambert elárulta, hogy február 3-án, Los Angeles-i időszámítás szerint este láthatjuk a kisfilmet a VEVO-csatornáján. A szám egyébként szépen kezdett a Billboard és az iTunes toplistáján is, az albuma, amelynek a címe Trespassing (Birtokháborítás) pedig első helyezett az Amazon előjegyzési listáján.

A Better Than I Know Myself kislemez-borítója már sejtetni engedte, hogy az énekes komoly változáson ment át, de ezt a Trespassing kinézete – amely március közepén érkezik – meg is erősítette. Adam a borító posztolása előtt pár nappal izgatottan csipogta, hogy felkészült az új utazásra és külcsínyre, illetve hónapokkal ezelőtt is biztosította a hallgatóságot, hogy visszavesz a felesleges mázból, szeretné, hogy a zenéjén legyen a hangsúly.

Adam a Better Than I Know Myself videójának leforgatása után részvett egy rövid promóciós éneklésen Jay Leno és Ellen DeGeneres műsorában is, és a tőle megszokott tökéletes vokális teljesítményt nyújtotta. Ami azonban új volt, hogy egyáltalán nem viselt sminket, s mind a két fellépésén öltönyben volt.

A fellépést követően egy héttel meg is kaptuk a klip megjelenési dátumát, és így három nappal a premier előtt a VEVO a február 3-án megjelenő kisfilmhez megosztott egy jó másfél perces betekintést. Adam visszafogott külcsínnyel mosolyog ránk, és pár napja elárulta, hogy az új klip nagyon hajazni fog a Whataya Want From Mehez, hiszen nem véletlenül ezt választották első single-nek.

Adam promóciós turnéra indul Europában, és január 29-én pont Ausztriában, Magyarországtól egy kis ugrásnyira lesz, így ott fogja mintegy 3500 fővel megünnepelni a 30. születésnapját.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek