Nina Dobrev és Ian Somerhalder mégsem egy pár?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A The Vampire Diaries két főszereplője körül sokak szerint izzik a levegő, de Nina Dobrev a mai napig állítja, hogy ők soha nem erősítették meg a kapcsolatukról szóló híreket.


Novemberben felrobbant az internet, amikor a US Weekly magazin végre lerántotta Nina Dobrev és Ian Somerhalder kapcsolatáról a leplet. A The Vampire Diaries rajongók végre megnyugodhattak, hogy ha már Damon és Elena kapcsolata nehézkesen alakul a sorozatban, legalább az életben boldogan élhetnek, míg meg nem halnak. Nina azonban a napokban lelombozta a rajongókat egy interjú során.
„Nem mondtunk soha, senkinek, semmit. Emlékszem erre az interjúra. Megkérdezték tőlünk, hogy mit szeretünk a többiekben, akikkel együtt dolgozunk. Mi elmondtunk 10 különböző dolgot, minden emberről, aki szerepel a sorozatban. Természetesen ők választották ki, hogy mit közölnek le ebből. Ez rendjén is van így, hiszen minden ember el akar kápráztatni másokat.” – mondta el a színésznő a Nylon magazinnak.
Természetesen ez közel sem azt jelenti, hogy a két fiatal között nincs több, mint egyszerű barátság, hiszen a The CW büszkeségét és környezetvédő párját már kézenfogva és csók közben is lencsevégre kapták, de ha rajtuk múlik valószínűleg a világ elől rejtve marad a szerelmük, amíg csak lehet. A szériában azonban tovább izgulhatunk Damon és Elena kibontakozó románcáért, amelyről egyre többen szereznek tudomást. A sorozat legújabb epizódja csütörtökön este kerül levetítésre Amerikában.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Egy időre jegeli a barátságot.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Beadta a válási papírokat
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.