Katy Perry egy francia modellel kavar
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szemtanúknak feltűnt, hogy a divathéten meglehetősen közel került Katy Perry az egyik modellhez, aki nem mellékesen nagyon jóképű.
hirdetés
Katyt a válása óta rengeteg férfival hozták össze, s most itt az újabb “áldozat”. Ezúttal a média nem Harry hercegre figyelt fel, hanem Baptiste Giabiconira, aki Katy mellett ült a divathéten (a Chanel-show-n), emellett pedig sikeres francia modell (jelenleg a Chanel arca). A mercurynews.com már egy párként emlegette őket.
Baptiste egyik barátja kikotyogta véletlenül, hogy a srác évek óta rajong Katyért, és szívesen összejönne vele, sőt, akár el is venné feleségül, ha kimondanák végre a válását az énekesnőnek. Egy másik forrás pedig elárulta, hogy szerinte Katy számára sem volt közömbös a fiú, mivel csak úgy izzott köztük a levegő.
“Többen voltak körülöttük, de úgy viselkedtek, mint egy szerelmespár. Nem mentek egymástól fél méterre távolabb, s folyamatosan flörtöltek egymással. Sugdolóztak, nevetgéltek, sőt, szerintem egy-két bók is elhangzott között. Emellett pedig nagyon, nagyon jól néznek ki együtt.”
Nem mellékesen Baptiste a világ legjobban fizetett modellje, emellett pedig énekel is. A show után Katyvel elmentek vacsorázni, ahol többen látták, hogy fogják egymás kezét, és rendkívül jól érzik magukat. A tegnapi nap pedig kávézni látták az új párt. A Sun pedig arról számolt be, hogy csütörtök este a páros egy ötcsillagos szállodát hagyott el, majd egy sétát tettek a környéken. A hotelből megerősítették, hogy Katy ott járt egy férfival.
Annyi biztos, hogy Katy szereti a külföldi férfiakat, hiszen előző férje brit volt, a jelenlegi barátja pedig francia. Mégis erős váltásnak érezzük Russell után a modell fiút.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Félmeztelen képet osztott meg.
Kapu Tibor és Erdélyi Tímea egy párt alkot?
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Nagyon szerelmes a híresség.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Harmadik gyermekét várja.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.












