Starity

Lindsay Lohan: „Nem ütöttem el senkit”

2012. március 15. 10:10   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekesnő teljesen kiakadt, amikor meghallotta, hogy a kedd este folyamán elgázolt egy férfit. Szerinte ebből semmi sem igaz.

hirdetés
Lindsay Lohan: „Nem ütöttem el senkit”

Lindsay Lohan, a nagy port kavaró gázolós eset után, mintha mi sem történt volna, megjelent az L.A. County Coroner irodájában. Elmondása szerint tényleg nem történt semmi, ugyanis az újságok és az emberek hazudnak: senkit sem gázolt el.

Az ellene felhozott vádak szerint a 25 éves színésznő, miután kilépett a klubból, kocsijával elütötte a menedzsert, majd elhajtott a helyszínről.

„Ez teljes mértékben hazugság! A közszolgálatnál voltam, majd este megkíséreltem felköszönteni az egyik barátomat, ami nem sikerült a paparazzók miatt! Ezek a vádak abszurdak!” – írta Lindsay a WhoSay-oldalán.

A Machete sztárjának szóvivője is nyilatkozott az ügyben, szerinte nincs semmi jele annak, hogy az énekes-színésznő bárkit is elütött volna, és remélik, hamar tisztázzák a nevét az elkövetkezendő pár napban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek