Beyoncé készen áll egy újabb kisbabára
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő csupán január elején szülte meg kislányát, ám máris a kis család bővítésén gondolkodik, sőt pár infót is elárult arról, hogy hogyan nyerte vissza remek alakját.
hirdetés
Beyoncé a kis Blue Ivy Carter január 7-i megszületése után sem pihen, hiszen visszatért a színpadra, újásgírói díjat kapott, valamint a People magazin őt választotta a világ legszebb nőjének is.
Az aranytorkú énekesnőnek azonban eszében sincs leállni, az anyaságot is kifejezetten élvezi, sőt új babán gondolkoznak férjével, Jay-Z-vel.
„Biztosan szeretnénk még babát, de nem tudom hogy mennyit. Isten tudja, de én még nem tudom” – beszélt a vágyairól Beyoncé egy interjúban.
Sokan elképesztőnek tartják, hogy az énekesnő kevesebb mint fél évvel a szülése után ilyen csúcsformában van, ám a lánynak erre is meg van a magyarázata. „A szoptatás, a szigorú diéta és a testmozgás segített. A szoptatás volt a leghatékonyabb, csak ajánlani tudom a nőknek, mert ez jó a mamának és a babának is. Emellett számoltam a kalóriákat is, három – négyszer edzettem is. Eleinte csak sétáltam, de mostmár futok. Azért először nagyon nehéz volt szülés után.”
Tehát az énekesnő kirobbanó formában van, és nagy boldogságban tervezi férjével és a kis Blue Ivy-val a közös életüket.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Meglepő dolgot árult el.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.













