Starity

Compact Disco: „A hovatartozás befolyásolta az Eurovíziót”

2012. június 02. 19:07   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hazánkat Bakuban képviselő együttes menedzsere szerint sokat romlott az ország megítélése.

hirdetés
Compact Disco: „A hovatartozás befolyásolta az Eurovíziót”

A Compact Disco képviselte Magyarországot az idei Eurovízión, melyet Bakuban rendeztek meg. A dalversenyen sajnos elég hátul, egészen pontosan a 24. helyen végeztek, de így is nagy utak nyíltak meg előttük: eddig 16 lemezszerződést kaptak a világ több pontjáról.

Az menedzsment szerint ők méltó dallal képviselték hazánkat, a végeredményt pedig a politikának köszönhetjük, mivel nagyon sokat romlott az ország megítélése.

„Most, hogy az egész verseny lezajlott, már jól érezzük magunkat. Tisztában voltunk vele, hogy miről szól az Eurovíziós Dalverseny, de bíztunk benne, hogy a dalunk szövege át tud hatolni a nemzeti korlátokon. Sajnos ezúttal is a nemzeti hovatartozás befolyásolta a dalverseny végeredményét. Aki ért valamit a zenéhez, az láthatta, hogy kevés igazán színvonalas produkció volt, de a svéd és magyar előadás köztük volt. Ha ez egy valódi dalverseny lenne, jobb helyen végzünk. Akár az országok külügyminiszterei is felkonferálhatták volna a pontszámokat. A svédek győzelme teljesen indokolt, nagyon jó zene” – árulta el a Velvetnek Bérczes Ádám, a fiúk menedzsere.

Ádám szerint az, hogy előkelő helyezést érjünk el az Eurovízión, leginkább az országon múlik.

„Az kell, hogy az ország európai megítélése változzon, ehhez pedig legelőször az szükséges, hogy a magyarok megítélése változzon önmagukkal, egymással szemben. Ameddig az országban nincs pozitív légkör, addig ne várjuk, hogy kint pozitívan vélekedjenek rólunk. Felesleges a nyugati hatalmakat vagy a szlávokat hibáztatni, Rúzsa Magdi Helsinkiben kilencedik lett, öt év alatt ennyit változott az ország külső-belső megítélése” – oszotta meg személyes véleményüket.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek