Angelina Jolie mint Demóna
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Elkezdték forgatni a Disney élőszereplős Csipkerózsika-feldolgozását, melyből az első kép már meg is jelent, amin Angelina Jolie a Maleficent címszereplőjének bőrébe bújt.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
![Angelina Jolie mint Demóna Angelina Jolie mint Demóna](/images/articles/800x600/angelina-jolie-mint-demona-06201038.jpg)
Angelina Jolie játssza ugyanis a Disney egyik főgonoszát, a Csipkerózsikából ismert Demónát. A film – mint arra a címe is utal – Demóna szemszögéből mutatja be az ismert történetet, az 1959-ben elkészült Csipkerózsikát.
Pár hónapja még csak találgattuk, ki fogja megrendezni a filmet, azonban most már biztos, hogy Robert Stromberg, a Karib-tenger kalózai és az Arany iránytű Oscar-díjas látványtervezője viszi vászonra.
A szereposztás azonban Jolie mellett további tehetséges fiatalokat is szerepeltet, Elle Fanning mint Auróra jelenik meg, míg Fülöp herceget Brenton Thwaites fogja alakítani. Emma Thompson, Judi Dench és Juno Temple pedig a tündéreket fogja megformálni.
A film 2014 márciusában kerül az amerikai mozikba.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Szívszorító szavakkal búcsúzott.
Shannen Doherty elvesztette a harcot a rákkal szemben
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Ismét együtt mutatkoztak.
Bővítené a családját.
A Beverly Hills 90210-ből.
A kannibalizmusról is említést tett.
Nagyon boldog a híresség.
A testvére, Frankie reagált.