Starity

Boldog születésnapot, Harrison Ford!

2012. július 13. 22:10   |   Szerző: duracell

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egykor Han Solóként ismertté vált színész ma töltötte be 70. életévét. A Csillagok háborójától hosszú út vezetett a Cowboyok és űrlényekig – íme egy kis összefoglaló mindannyiunk kedvenc Indijéről!

hirdetés
Boldog születésnapot, Harrison Ford!

Harrison Ford 1942. július 13-án született Chicagóban, az Amerikai Egyesült Államokban. Édesanyja, Dorothy háztartásbeli, édesapja, Christopher Ford reklámszakember volt, mindketten elhunytak.

A középiskolában az iskolarádiónál tevékenykedett, és szívesen graffitizett. Érettségi után a Ripon College-ba iratkozott be, ahol drámaórákat vett fel csajozási szándékkal, a színészet azonban teljesen magával ragadta Harrisont. Az egyetemről végül a követelmények teljesítésének hiányában eltanácsolták.

Az egyetemről való kirúgása után Los Angelesbe utazott, ahol statisztaként kezdett el munkálkodni. Az 1960-as és 70-es években sorozatokban tűnt fel kisebb szerepekben. Mivel fizetéséből nem tudta eltartani családját, autodidakta módon kitanulta az ácsmesterséget is, így kereste a kenyérrevalót. Végül ez vezetett sikeréhez is: Geroge Lucas otthonában készített szekrényeket, mikor a rendező megkérte, segítsen a Csillagok háborúja olvasópróbáján. A próbákon Steven Spielberg vette észre először, mennyire alkalmas lenne a színész Han Solo szerepére, így erről George Lucast is meggyőzte. A film hatalmas sikert hozott neki, később pedig feltűnt annak két folytatásában, az A Birodalom visszavágban és A Jedi visszatérben is.

hirdetés

A mindenki által jól ismert Han Solo ekkor újabb sikeprodukcióban kapott főszerepet: Spielberg és Lucas közös produkciója, az Elveszett frigyláda fosztogatói egy újabb kedvencet adott a közönségnek: Harrison ezúttal Indiana Jones bőrébe bújt. A filmet annak két folytatása, az Indiana Jones és a végzet temploma, valamint az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag követte. Végül majd' 20 évvel a harmadik rész után az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságában láthattuk viszont 2008-ban.

Harrison időközben több filmben is szerepelt: 1982-ben főszerepet játszott Ridley Scott sci-fijében, a Szárnyas fejvadászban, feltűnt A kis szemtanú és a Moszkító part című drámákban (előbbiért Oscar- és Golden Globe-díjra is jelölték), valamint Roman Polanski Őrületében, majd a hat Oscar-díjra jelölt Dolgozó lányban is.

A 90-es években sem unatkozott, hisz a Vadászat a Vörös Októberre, a Férfias játékok és a Végveszélyben is hatalmas sikereket értek el. A szökevény címszerepéért ismét Golden Globe-ra jelölték, és feltűnt a Sabrina című film remake-jében is. Bár Az ördög maga című film nem hozta a várt sikert, Az elnök különgépe, melyben Harrison az Amerikai Egyesült Államok elnökét alakította, az év egyik legjövedelmezőbb filmje lett. Szerepet kapott a Zuhanásban és a Hat nap, hét éjszakában is.

2000-ben új oldalát ismerhettük meg a Temetetlen múlt című thrillerben, majd orosz akcentusát is megvillantotta az Atomcsapdában. Feltűnt még a Hollywoodi őrjárat, a Crossing Over és az Eszeveszett küzdelem című filmekben is. 2010-ben Diane Keaton és Rachel McAdams oldalán tűnt fel az Ébredj velünkben, legutóbb pedig a Cowboyok és űrlényekben láthattuk. Jelenleg több, mint 3 filmje van készülőben, melyek a jövő évre várhatóak, valamint tervben van Indiana Jones 5. kalandja is.

A színész pályája kezdetén boldog házassában élt Mary Marquardttal, aki 1964-ben vett feleségül. Házasságukból két fiú (Benjamin és Willard) született. A pár 15 év után vált el, Harrison pedig 1983-ban nősült újra: új felesége, Melissa Mathison szintén két gyermekkel (Marlcom és Georgia) ajándékozta meg. A pár 2000-ben adta be a válókeresetet, a válást pedig 2004-ben mondták ki. A színész 2002-ben kezdett el randizgatni a nála 22 évvel fiatalabb Calista Flockharttal, akit 2010 júniusában feleségül is vett.

Harrison szenvedélyesen szereti a természetet, keresetéből sok szervezetet támogat. Az Indiana Jones óta szívügye a régészet is, általános megbízottja az Amerikai Archeológia Intézmény Irányítótáblájának is.

Isten éltesse mindenki Han Solóját, a tehetséges Harrison Fordot 70. születésnapján!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek