Starity

Mischa Barton egészségesebb, mint valaha

2012. augusztus 16. 11:11   |   Szerző: kia08

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Végre sikerült rendbe tennie az életét. Már nem számolja a kalóriákat, és egészségesebb, mint valaha. Bár az alkoholról még nem mondott le, időnként leáll azzal is.

hirdetés
Mischa Barton egészségesebb, mint valaha

A 26 éves színésznő súlya az utóbbi időben folyton ingadozott, amit ő is észrevett. De most megtalálta tökéletes méretét, ami Angliában a 10-es méretnek felel meg. Barátainak elmondta, megkönnyebülés, hogy nem kell folyton diétán lennie.

Mischa belefáradt az állandó böjtökbe, a hirtelen súlyvesztésbe, majd a leadott kilók visszaszedésébe. Most viszont egészégésebb, mint bármikor, köszönhetően a vegetáriános étrendjének” – mondta a színésznő egy közeli ismerőse.

„Elégedett vagyok a jelenlegi külsőmmel, büszke vagyok a testemre. Egészségesen étkezem, és rendszeresen járok edzeni” – erősítette meg Mischa a barátai által elmondottakat.

Az alkoholról viszont még nem teljesen sikerült lemondania. A DailyMailnek azt nyilatkozta, nem szeretné véglegesen abbahagyni az alkohol fogyasztását, de vannak hat hetes időszakai, amikor egyáltalán nem iszik, és ez a módszer bevállt nála.

2007-ben miután ittas vezetés miatt letartóztatták, jelentkezett a rehabra. 36 hónap próbaidőt kapott, és egy privát programba is belépett.

Úgy tűnik sikerült rendbe tenni az életét, hiszen szülővárosában, Londonban megnyitotta első butikját is augusztus 7-én, melyben az általa tervezett darabokat lehet megvásárolni. A polcokon található kézitáskák, fejpántok, valamint a kutyáknak különféle felszerelések is. Reméli, sikerül elindítani egy divatvonalat a házikedvenceknek.

„A jövőben határozottan szeretnék a kutyák számára többféle ruhát készíteni”nyilatkozta a Daily Telegraphnak Mischa, akinek nagyon fontos, hogy kedvencei jól nézzenek ki.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek