Starity

Kínai lány lett a világszépe 2012-ben

2012. augusztus 19. 12:12   |   Szerző: Bogi13

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Augusztus 18-án megrendezésre került a 62. Miss World nemzetközi szépségverseny, melyet idén Kínában tartottak meg. Ebben az évben 116 ország legszebb hölgyei utaztak ki a versenyre, melynek végén a 23 éves kínai Yu Wenxia fejére került a korona.

hirdetés
Kínai lány lett a világszépe 2012-ben

Az idei évben 115 lány szállt harcba a megtiszelő címért, akik már július óta a kínai Ordosban készültek a koronázási ceremóniára. A finálé előtt több házi versenyt is tartottak, ahol a lányoknak meg kellett mutatniuk, hogy miben tehetségesek, hogyan mozognak a kifutón, és milyen jól sportolnak. Akik nyomon követték az eseményket, már itt sejthették, hogy kik azok a hölgyek akik biztosan bekerülnek a középdöntőbe.

A verseny kezdetekor kihirdették a házi versenyek győzteseit. A Beach Fashion győztese Miss Wales lett, a Miss Talent címet a kínai versenyzőnek ítélték, aki egy énekes produkcióval nyűgözte le a zsűrit, a Miss Sport különdíjat svéd lány nyerte el, a Top Model kategóriában pedig South Sudan képviselője bizonyult a legjobbnak.

Ezt követően kiválasztották a legszebb 30 lányt, akik között ott volt Dánia, Hollandia, Kolumbia, Panama, Mexikó, Spanyolország, Kenya, Indonézia és Izrael képviselője is. Később a lányok száma a felére csökkent, hiszen csak 15-en juthattak tovább a következő fordulóba. Azonban a legszebb hét közé csak a következő versenyzők jutottak be: Miss Jamaica, Miss South Sudan, Miss India, Miss Australia, Miss Brazil, Miss China PR és Miss Wales.

Magyarországot idén a 20 éves Cserháti Tamara képviselte, akit június 9-én választottak meg hazánk legszebb lányává. Tamara a versenyen nem került be a legszebb 30 lány közé, de bejutott Sports & Fitness kategóriában a legjobb 24-be, valamint megynerte a World Fashion Designer Award különdíjat is.

A korona végül a kínai Yu Wenxára került. A fiatal lánynak a tavalyi győtes, a venezuelai Ivian Sarcos adta át koronáját. A második helyezett Miss Wales, még a harmadik Miss Austalia lett.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek