Klippremier: Tulisa feat. Tyga - Live It Up
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tulisa és Tyga közös dalának kisfilmje végre megérkezett, mely Live It Up című közös dalukhoz készült.
hirdetés
Habár a nyár lassan véget ér, s az iskola ismét elkezdődik, továbbra sem kell aggódnunk, hiszen sorra érkeznek kedvenceink dalai és klippjei, melyek többsége még a szünidőt jeleníti meg. Most sincs ez másképp, hiszen korábban már írtunk róla hogy Tulisa és Tyga közös dala megjelent, mely a Live It Up címet kapta, most azonban a hozzá készült klipet is megtekinthetjük.
De hogy kik is ők? A válasz erre egyszerű, hiszen egyikükről sem most hallunk először. Tulisa egykor az N-Dubz nevezetű banda tagja volt és nevéhez köthető a Young címmel ismerté vált dal, mely már több tízezres megtekintést ért el. De Tyga sem most kezdte, ismertebb dalai közé tartozik a Rack city vagy az In This Hang, de együtt dolgozott olyan előadókkal, mint Lil Wayne, Chris Brown vagy a Far East Movement.
A klip igencsak nyáriasra sikeredett. Láthatjuk a tengerpartot és az ott szórakozó fiatalokat, minden adott egy bulis nyári kisfilmhez amelyet egyébként Hawaiin forgattak.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Brutális gyilkosság történt.
Nem teljesen erre számítottunk.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Nem kendőzte el a véleményét.
Tokióban jártak együtt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.













