Carrie: kiválasztották a Chris Hargensent alakító színésznőt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy ideig nem lehetett biztosan tudni, Ivana Baquero vagy Portia Doubleday alakítja-e a számító Chris Hargensent az új Carrie-filmben, de nemrég fény derült a titokra!
Június végén derült ki, hogy Stephen King egyik regényének filmváltozatából, az 1976-os Carrie című filmből újabb változatot, szám szerint az negyediket készítik el, amihez már a főszereplőket is megtalálták. Carrie-t a 15 éves Chloe Moretz alakítja, édesanyját, a bibliaőrült Margaretet pedig a rendkívül tehetséges Julianne Moore kelti majd életre.
Hónapokig gondolkoztak a rendezők azon, hogy kit válasszanak a számító és főgonosz Chris Hargensen szerepére. A két lehetséges lány a Hideg csontok sztárja, Ivana Baquero valamint a Gagyi Mami: Mint két tojás színésznője, Portia Doubleday voltak, ám a rendezők nem tudtak dönteni. Először úgy volt, hogy Ivanát választják, de valamiért meggondolták magukat, és Portiat tették be a készülő produkcióba. Talán a korkülönbség az oka: Ivana mindössze 18 éves, Portia pedig már 24.
A film az amerikai mozikban 2013. március 15-én startol majd.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Szakíthatott a páros?
Szívesen vett részt a partikon.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Ő Bill Kaulitz párja.
Feleségül vette szerelmét a zenész.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.