Andrew Garfield újra Pókember lesz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Miután a nyár egyik legnagyobb kasszasikere lett A csodálatos Pókember, nem volt kérdés, hogy további részeket is leforgatnak. A rendező, Marc Webb és a főszereplő, Andrew Garfield már alá is írta a szerződést.


Hamarosan megkezdik A csodálatos Pókember folytatásának forgatási munkálatait. Egy ideig ugyan bizonytalan volt, hogy Andrew Garfield újra belebújik-e a piros-kék jelmezbe, egyfelől ugyanis nem tartotta magát alkalmasnak a szerep eljátszására, másfelől pedig az iránta megélénkülő médiafigyelem miatt is tett olyan kijelentéseket, hogy nem szeretne több ilyen felhajtással járó filmben részt venni.
A Deadline.com friss értesülései szerint azonban a színész már aláírta a szerződését a rendezővel, Marc Webbel együtt, így a tervek szerint 2014. május 2-án mozikba kerülhet a folytatás, 3D-ben. Emma Stone-nal egyelőre még folynak a tárgyalások, de valószínűleg ő is kész lesz megismételni Gwen Stacy szerepét.
A forgatás 2013 elején kezdődik, a film gyártója, a Columbia Pictures pedig az előzetes információk szerint később még egy résszel trilógiává bővíti majd a sorozatot.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Interjút adott a színész.
Kifütyülték a Super Bowlon
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Visszatért a Velünk véget írónője.
Fehérneműben pózolt.