Starity

Megjelent Tom Beck új albuma

2012. október 06. 21:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tom hónapok óta posztolgatja Facebookra az új dalainak egyperces részleteit, melyek az Americanized című új albumán hallhatóak.

hirdetés
Megjelent Tom Beck új albuma

Elérkezett a nap, amire a német énekes rajongói annyira vártak. Október 5-én került Németországban a boltok polcaira Tom Beck második nagylemeze, melynek dalaiból a rajongók már kaphattak ízelítőt, ugyanis a Cobra 11 sztárja Facebookra folyamatosan töltött fel részleteket a számokból, melynek szövegeit ezúttal ő írta.

Tom a svájci fellépésén több új dalát is elénekelte, így azok a szerencsések, akik részt vettek a koncerten, már teljes egészében hallhatták a felvételeket. Pár napja jelent meg az Ain't got you című szám klipje is, ami szintén hallható Beck második nagylemezén, az Americanizeden. „Visszaszámlálás! Már csak egy nap! Köszönöm, hogy támogattatok. Ti vagytok a legjobbak!” – írta Tom október 4-én Facebook-oldalára.

Az összes dalt élőben először Tom kölni közönsége hallhatja, ugyanis a sztár ma itt lép fel, és adja elő az új számokat. Vajon ennek az albumnak is akkora sikere lesz, mint a Superficial Animalnek?

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek