Christina Aguilera meztelenül pózol lemezborítóján
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Napvilágra került az énekesnő hamarosan megjelenő Lotus című lemezének borítója. Christina Aguilera a parfümreklámra hajazó fotón semmit nem visel.
Mintha Vénusz születését láthatnánk – Christina Aguilera úgy néz ki az új, november 13-án megjelenő albumának borítóján, mint egy újjászületett popsztár. Úgy tűnik, hogy a The Voice zsűritagja igyekszik megszabadulni a szakadt és kihívó Xtina-imidzstől – a fotón egy szexis új test látható, egy mennyei, stratégiailag nagyon is jól elhelyezett fénygömbbel.
Az illusztráció a Twitteren debütált, ahogyan azt manapság már minden sztártól megszokhattuk. Aguilera egy babarózsaszín lótuszvirágból emelkedik ki, és semmi mást nem visel, csak platinaszőke fürtjeit és a teljesen meztelen testéből előtörő, és azt sejtelmesen beburkoló fényt.
Habár az énekesnő első kislemeze, a Your Body (A tested) címet viseli, a lemezborító mégis az ő testéről szól! És ő bizony nem fél megmutatni a gömbölyű idomait. „Tulajdonképpen, mindig is túl vékony voltam, így most nagyon is élvezem, hogy kerek a popsim és szeretem megmutatni a dekoltázsomat” – mesélte a sztár nemrég a Lucky magazinnak.
„Minden a hangokról szól – mondta Aguilera a The Insidernek. – Az első dolog, amit meghallasz a CD-n, azok a hangok – ami nagyon fontos nekem a The Voice-ban, hogy inspiráljuk a következő nemzedék még csiszolatlan, tehetséges énekeseit.”
Az énekesnő egy Twitter-csevegés alkalmával elárulta, hogy az album címe honnan ered: „Egy megtörhetetlen virágot jelképez, ami a legnehezebb körülmények ellenére is mindent túlél és virágzik – írta. – A lótusz egyben a szexuális tisztaság erényeinek szimbóluma is.”
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Beperelték az egyik dala miatt.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Nagyon aranyos fotókat posztolt a modell.
Elárulta, hogy miért.
Még mindig tart a válás.
Új fotót posztolt magáról a modell.
Szeretne tiszta lappal kezdeni.