Taylor Swift imádja a rosszfiúkat
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A country-csillag elmondása szerint ő is kedveli a rosszfiúkat, azonban csak az olyanokat, akik a jó időben a jó útra tudnak térni.
hirdetés
Minden lány egy rosszfiúra vágyik, aki csak miatta lesz jó – szokták mondani és bizony Taylor Swift sincs ezzel másképpen, ugyanis a Parade magazin nemrég készített interjút vele, melyben meglepő módon szerelmi élete volt terítéken, emellett pedig elárulta, hogy ő is vonzódik a rosszfiúkhoz.
„Nagyon érdekes karizmáról van szó. Általában sokat beszélnek, ha pedig éppen nem, akkor is tudják, hogyan nézzenek rád és ezzel elmondjanak mindent. Azt hiszem minden lány álma megtalálni a saját rosszfiúját a megfelelő időben, amikor többé már nem akar rossz lenni.” – árulta el a 22 éves énekesnő.
Taylor emellett beszélt még arról is, hogy nagyon könnyen, gondolkodás nélkül szerelembe esik és a szárnyalás után hamar a padlóra kerül. Kudarcba fulladt kapcsolataira pedig nem negatívan gondol vissza, hiszen ezekből merít ihletet dalaihoz.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
10 évet töltött a sorozattal.
Igyekszik távol tartani az őrülettől.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Új fotók is érkeztek.
Nem örülnek a rajongók.
Még mindig a Velünk véget ér-ügyről van szó.











