Megérkezett az Aftershock előzetese
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Néhány fesztiválon már bemutatkozott, 2013-ban azonban széles körben is bemutatják az Aftershock című filmet, amelynek egyik főszereplője Osvárt Andrea.
Az Aftershock a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált idén szeptemberben, és mivel a közönség nagyon szerette a katasztrófafilmként induló, slasher horrorba torkolló filmet, hamar forgalmazóra talált.
A Dimension Films a bemutató pontos dátumával egyelőre adós, ám az első trailert néhány nappal ezelőtt közzé tették. Bár számos külföldi médium aposztrofálta Selena Gomez új filmjeként az alkotást, az egykori Disney-sztár valójában csak egyetlen jelenetben, egy cameo szerepben jelenik meg. A sztár éppen Chilében adott koncertet, amikor a férfi főszerepet játsszó Eli Roth megkereste, és felkérte egy kis közreműködésre.
„Igazából ez egy nagyon vicces jelenet vele és improvizálok. És aranyos. Hát, úgy értem, a film nem aranyos. Igazából nagyon ijesztő, de a jelenet aranyos volt”- mesélte Selena az MTV stábjának.
Bár Selena csak néhány perc erejéig bukkan fel a filmben, annál nagyobb szerep jut benne a jelenleg is hollywoodi karrierjét építő Osvárt Andreának, akinek ez az első amerikai filmfőszerepe. A gyönyörű színésznő jóval szerencsésebbnek mondhatja magát, mint a szintén amerikai álmot kergető Labancz Lilla, hiszen az ő filmje nemcsak mozikba kerül, de még a film előzetesébe is bekerült.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Bepillantást engedett az otthonába.
Nagyon szerelmes a sztár.
Hailey-nek időre van szüksége.
Véget értek a mézeshetek.
Kékben ragyogott a sztár.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Nagyon boldog életet él.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.