Ashton Kutcher nem beszél Mila Kunisról
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A két színész már majdnem egy éve egy párt alkot, de még nem jelentek meg együtt a vörös szőnyegen, és az interjúk során is alig beszélnek egymásról.


Nemrég szárnyra keltek a pletykák, hogy a Két pasi meg egy kicsi sztárja és a gyönyörű színésznő új szintre emelik kapcsolatukat, és összeköltöznek. Ám ezt sem magától a pártól hallottuk, hanem az US Magazine értesülései juttatták el hozzánk a remek hírt. Ashton és Mila leginkább csak paparazzi-képeken látható együtt, a vörös szőnyegen nemigen, ráadásul az interjúkban is csak húzódzkodva nyilatkozva egy-két szót a másikról.
Ennek azonban megvan a nagyon logikus oka. Ashton már megtanulta a Demi Moore-ral tartó kapcsolata alatt, hogy ha két celeb együtt jár, akkor arról az emberek mindent tudni akarnak.
„Tudja, megtanultam, milyen értékes a magánélet – nyilatkozta a színész az Elle magazinnak. – És megtanultam, hogy sok dolog van az életben, aminek élőnyére válik, ha privát marad. Ilyenek a kapcsolatok. Minden erőmmel azon leszek, hogy a Milával való kapcsolatomat megtartsam csak kettőnknek.”

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Interjút adott a színész.
Kifütyülték a Super Bowlon
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Fura dolgot vettek észre.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Visszatért a Velünk véget írónője.
Fehérneműben pózolt.