Öt sztori, amiről lemaradhattál
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Justin Bieber még mindig tud félreértéseket okozni, s míg Rebecca Black hangjában egyre kevesebben kételkednek, addig azt pletykálják, a Gossip Girl egykori álompárja újra együtt van.
Justin Bieber a rajongóival szeretne ágyba bújni?
A kanadai énekes egy meglehetősen aranyos, ugyanakkor félreérthető képet tett közzé az Instagramon. A fotón két rajzolt ember látható, a fiú Justin, a lány pedig az egyik rajongója, és édesen ölelik egymást – csakhogy egyikőjük sem visel ruhát.
Ebből rögtön arra következtettek, hogy Bieber annyira hiányolja Selenát, hogy már a rajongóival is képes lenne ágyba bújni. Vajon kiengesztelésképpen szánta annak a rajongónak, aki az elhunyt Anne Frank miatt féltékenykedik?
*
Ed Westwick és Jessica Szohr megint együtt?
Több, mint egy éve keltek életre a pletykák, miszerint a Gossip Girl álompárja újra egymásra talált, de tavaly óta egyik fél sem erősítette meg a hírt, sőt nem is látták őket együtt – egészen mostanáig.
Április 13-án együtt jelentek meg egy fesztiválon Kaliforniában, a szemtanúk szerint jót beszélgettek és nevetgéltek. Vajon most is csak egy futó kalandról vagy esetleg többről volt szó?
*
Meisa Kuroki újra szerepben
A japán színésznő az énekesi karrierje mellett a színészit is szépen egyengeti és újra visszatér a képernyőre a Take Five-ban. Mindemellett Meisa boldogan mesélt férjéről, Jinről is, aki szerinte nagyon jó apa és szívesen fürdeti lányukat.
*
Rebecca Black igenis tud énekelni
A hamis Fridayról elhíresült énekesnő Rebecca Black bebizonyította a közönségnek, hogy igenis tud énekelni. A Playlisten Rihannától a Stayt adta elő Dave Daysszel, és még a legszigorúbb kritikusok szerint is szépen előadta a dalt.
*
Amanda Seyfried szerint Lindsay elpazarolta a tehetségét
Amanda Seyfried talán igazságszérumot vett be a müzlije elfogyasztása során? Az elmúlt néhány napban meglepő interjúk sokaságát adta, ezúttal Lindsay Lohanról ejtett néhány szót.
„Tehetséges – kezdi Amanda, majd hosszabb szünetet hagy. – Volt... Mármint nem tudom, annyira lelkes volt.”
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.