Neil Patrick Harris terrorizálja Nicole-t
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Pussycat Dolls énekesnőjének sok a dolga, ezért nem tudta elkísérni barátját, Lewis Hamiltont a Hungaroringre. Nicole az angol X Factor felvételein szerepelt, ahol egyik munkatársunknak sikerült lencsevégre kapnia őt. Scherzinger Londonból Los Angelesbe utazott, hogy megkezdje a próbákat a Rent című musicalre.
Mint korábban beszámoltunk róla, az énekesnő a Rent című musicalben fog szerepelni.
– Ez őrület! Az embernek rólam a Pussycat Dolls slágerei jutnak az eszébe, de ez az a műfaj, ahol a leginkább otthon érzem magam – mondta Nicole Scherzinger.
A darab rendezője Neil Patrick Harris, aki az Így jártam anyátokkal című sorozat egyik szereplője. A 37 éves színész igazi terepe azonban a musical, így idén őt érte a megtiszteltetés, hogy az Oscar-díjátadót megnyithatta zenés-táncos műsorával.
– Imádom a Rentet. Szeretem a mondandóját, tetszenek az ötletei. Na, és a zene! Fantasztikus! Ülni a Hollywood Bowlban egy pohár borral a kézben, hallgatni ezt a csodálatos muzsikát, nagyon hatásos lesz. Mindenki ismeri a „Seasons Of Love” című dalt. Képzelj el 25 embert a H.B. színpadán, ahogy 17 ezer embernek énekel. Már a gondolattól is libabőrös leszek! – mondta Neil Patrick Harris.
Harris igazán ütős csapatot toborzott össze, színészeket hívott meg a társulatba. Nicole Scherzinger mellett a High School Musicalből ismert Vanessa Hudgens is szerepet kapott a darabban.
– Ez több, mint előrelépés. Egyszerűen csodálatosan érzem magam! Én is ott lehetek a sztárok között, és végre azt csinálhatom, amit szenvedélyesen szeretek. Ez egy igazi kihívás. Jó móka – mondta Vanessa Hudgens.
Neil Patrick napjaink egyik legviccesebb színésze, ezért a társulata tagjai is imádják. Bár a rendező munkamódszerei hagynak némi kívánnivalót maguk után...
– Mégcsak nem is kiabál. Így még rosszabb. Tudod, amikor azt kívánod, hogy bárcsak kiabálna! Egyszerűen csak csendes. Nem emeli fel a hangját. Átfut a fejemen: ez vajon mit jelent? Fogalmad sincs, mire gondol. Egyáltalán nem világos – mondta Nicole Scherzinger.
– Nem hagyja, hogy együnk, szünet nincs. Nagyon-nagyon szörnyű, nem engedi, hogy új dolgokat kipróbáljuk, nem engedi, hogy a megérzéseinket kövessük. Csak megmondja, hogy mit tegyünk. És csak annyit mondd, hogy ez van, és kész. Még haza sem enged minket – tette hozzá Tracie Thoms.
Harrist eddig négyszer jelölték Golden Globe-ra, és kétszer Emmyre, de egyiket sem kapta meg. Talán majd idén, hisz két jelölése is van a legrangosabb tévés elismerésre.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nem számított rá egyáltalán.
Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.
Tudd meg, kik távoztak díjjal a rendezvényről!
Bejelentették a női főszereplőt.
VMA-n mutatta be a színpadon.
A húga kísérte el az énekest.
Volt egy nagyon komoly kapcsolata.
Hamarosan jönnek az új részek.
Taylor Swift punknak öltözött.
Kicsit túl tolta a cipő sarkát.