Starity

Lindsay Lohan kijött a rehabról

2013. június 13. 22:10   |   Szerző: DennyKeh

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint egy hónappal ezelőtt jelentkezett be Lindsay Lohan a Betty Ford Centerbe, amit június 12-án elhagyott – erősítették meg a Us Weeklynek.

hirdetés
Lindsay Lohan kijött a rehabról

Szerdán, június 12-én az ügyészek jóváhagyták, hogy átszállítsák a színésznőt egy másik központba, és egyetértettek azzal is, hogy a 26 éves éves sztár javára fog szolgálni, hogy egy új helyen töltheti el a 90 napos elzárásának maradék napjait.

Lohan először májusban csekkolt be a Morningside Recovery Centerbe, majd onnan megszökött és egy nappal később saját magától jelentkezett be a Betty Fordba. Ott tartózkodásának oka, hogy márciusban ittasan vezetett és hazudott a rendőrségnek – így pszichológiai tanácsadásra kell járnia, és 30 napos közmunkát kell végeznie a rehabon kívül.

Eddig hatszor jelentkezett be rehabilitációra a színésznő, egy pár héttel ezelőtti interjú során elmondta, hogy feleslegesnek érzi a kezelést, úgy gondolja, inkább jótékony dolgokkal kellene töltenie az idejét.

„Nem hiszem, hogy három hónap alatt lakat alatt kellene, hogy legyek. Főleg nem egy rehabon. Állandóan rehabilitációra küldeni engem, értelmetlen. Ez olyan, mint egy vicc, csak elveszi az időmet.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek