Taylor Lautner lett a Bench új reklámarca
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az angol Bench márka mindenki kedvenc vérfarkasát választotta 2013/2014-es kampányának reklámarcaként. A fiatal színész életében először adja nevét és arcát egy ruha márkához.
hirdetés
Lucy Hale után Taylor Lautner is óriásplakátokon feszít majd, ugyanis az angliai márka, a Bench már hivatalosan is megerősítette a híreket, miszerint a színész fogja képviselni termékeiket.
Lautner új filmje, a Tracers forgatása mellett vállalta el a kampány népszerűsítését. A márka alapítója, Ben Chan személyesen kérte fel a színészt a szerepre, és elmondta, hogy Taylor a fotózás egésze alatt kedves és közvetlen volt a stábbal. A divatguru azt is elárulta, hogy Taylor az év vége felé a Fülöp-szigetekre is ellátogat, ahol hivatalos sajtó rendezvényeken vesz madj részt, mint a kampány képviselője.


A Bench már több híres és dögös pasit jegyzett reklámarcként, úgy mint – többek között – a Maroon 5 frontemberét, Adam Levine-t, a színész Liam Hemsworth-öt, Bruno Mars-ot és Michael Trevinót. A márkának szüksége is van a népszerű arcokra, hisz ellenfele nem más, mint a híres Penshoppe, amely Ian Somerhalder és Nina Dobrev mellett a One Directiont is öltöztette.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Félmeztelen képet osztott meg.
Kapu Tibor és Erdélyi Tímea egy párt alkot?
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Nagyon szerelmes a híresség.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Harmadik gyermekét várja.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.











