Nina Dobrev Hawaiin búvárkodott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nina Dobrev nemrég utazott Hawaiira, hogy kieressze a gőzt. A nyaralása során sok minden történt vele, és néhány eseményt meg is osztott velünk a Twitteren.
Kedvenc vámpírlányunk, Nina Dobrev nemrég eltűnt egy hétre a Twitterről, miután vakációzni indult Hawaiira öccsével, Alexszel és egy barátnőjével, Ashley-vel. A három muskétással szerencsére minden rendben volt, egy dolgot kivéve, ugyanis a múlt héten ellopták a színésznő mobiltelefonját, de most, hogy ismét internetközelbe jutott, úgy döntött, megoszt néhány friss, Hawaiin készült fotót a rajongókkal.
A feltöltött képek között látható többek között egy teknős, amit Nina kapott lencsevégre búvárkodás közben, de olyan fotót is találhatunk róla, amin a víz alatt jógázik, a medencénél ücsörög és gyönyörködik a kilátásban vagy éppen öccsével pózol a tengerparton, vagy jetskiznek.
„Reggel 6 óra – egy kis búvárkodás napfelkelte előtt. Egy kevés víz alatti jóga, egy kis móka néhány teknősbékával stb.” – fűzte a búvárkodást megörökítő fényképekhez Nina.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Jelentkezett egy szerepre.
Már mindkét fia elmúlt 18 éves.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Még mindig tart a válás.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Bejelentést tett a Netflix.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.