Justin Bieber a botrányokért él
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szülők újra kiakadtak a kanadai énekesre, állításuk szerint egyre rosszabb és rosszabb példát mutat a tiniknek botrányos és hanyag viselkedésével.
hirdetés
A napokban azt nyilatkozta az Us Weeklynek, hogy fiatalon szeretne házasodni és meg szeretné találni az igazi nagy szerelmet, pedig legújabb számának a szövege pont az ellenkezőjét állítja.
A minap jelent meg Justin Bieber, Chris Brown, Asher Roth és Rye Rye közös dala, az Acting Up. Természetesen a mondanivalója megint kiverte a biztosítékot a szülőknél, mint korábbi botrányos dala, a Lolly.
Justin arról rappel, botrányok ide-oda, de most fiatal, és nem akar megváltozni, nem akar leállni ezzel az életstílussal, bár jól tudja, sokat kockáztat a viselkedésével, hiszen rengeteg fiatalabb rajongója elfordult mellőle, de elmondása szerint megéri neki, hogy inkább más lányokkal bulizzon, mintsem volt barátnőjével. Végszóként pedig annyit tett hozzá, hogy ő a világ egyik leggazdagabb tinije és nem érdekli, ki mit gondol róla.
A Belieberek szerint jól teszi, hogy jól érzi magát a bőrében és nem foglalkozik mások véleményével, viszont a szülők szomorúnak gondolják, hogy az egykori aranyos Baby énekesének eszébe sem jut megváltozni, sőt!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Több beceneve is van.
10 évet töltött a sorozattal.
Igyekszik távol tartani az őrülettől.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Új fotók is érkeztek.
Még mindig a Velünk véget ér-ügyről van szó.











