Lady Gaga: meztelen promókép az ARTPOP-hoz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hosszas kihagyás után az extravagáns amerikai énekesnő ismét hallatott magáról – és ezúttal sem okozott csalódást a megjelenésével.
Lady Gaga nem lustálkodik. Februári csípőműtéte óta eltűnt a nyilvánosság elől, ennek ellenére kemény munkával töltötte napjait, amelynek gyümölcse most kezd beérni.
Hamarosan fellép az MTV Video Music Awards díjátadó gáláján, hogy egyúttal népszerűsítse legújabb lemezét, amely az ARTPOP címet viseli és november 11-én kerül a boltokba. (Szeptember elsejétől már előrendelhető.) Ezt megelőzően az első kislemez is piacra kerül, augusztus 19-én, hogy előkészítse a terepet a várva várt album előtt.
Most pedig Mother Monster újabb csemegével kedveskedett hatalmas rajongótáborának: a Twitteren keresztül megosztotta a világgal az ARTPOP promóciós képét. Az énekesnő hű maradt magához, amint mezítelenül üldögél egy különféle mechanikus elemekből összerakott fotelben.
A kép mellé csatolt egy üzenetet is: „Az első kislemez az Artpopról augusztus 19-én jön! 24 nap.”
Egy új videoklip is felkerült az internetre, amelyen Gaga látható, amint megkapja az orrpiercingjét.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Jelentkezett egy szerepre.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Beperelték az egyik dala miatt.
Még mindig tart a válás.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Bejelentést tett a Netflix.