Páviánok lopnak Fokvárosban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lopnak, kukákat borítanak fel, bemásznak az ablakokon – így lopnak Fokvárosban a páviánok.
A Fokváros mellett található erdőkben 500 pávián él – mind elszakadtak otthonuktól. Ám nekik is enni kell valamit, így egy „egyszerű” dologhoz folyamodtak: emberektől lopnak.
A dél-afrikai városban már-már megszokták, hogy páviánok másznak fel a házakra, kukákat borítanak fel, és futnak az emberek után egy kis élelem reményében. Ám bármennyire is aranyosak ezek a cselekedetek, az emberek nehéz anyagi okaik miatt kifejezetten utálják őket.
Fotó: Daily Mail
A páviáninvázió nem először fordul elő, de az emberek aggódnak, hiszen az állatok akár agresszívvá is válhatnak – egyedül, otthon maradt gyerekeket, vagy akár utcán sétáló embereket támadhatnak meg.
A majmok rendszeres látogatói egy helyi kisboltnak, ahonnan tucatjával viszik el a gyümölcsöket, és természetesen a majmok kedvenc ételét, a banánt.
A helyi képviselők mindenképp arra intenek mindenkit, hogy aki nyaralni megy, semmiképp ne hagyja nyitva az ablakot, hiszen most már nem csak a betörőktől kell félni, hanem a páviánoktól is.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Beperelték az egyik dala miatt.
Jelentkezett egy szerepre.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Még mindig tart a válás.
Elárulta, hogy miért.