Starity

Véresre verték Armie Hammert

2013. augusztus 04. 09:09   |   Szerző: szavy

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magányos lovas 27 éves főszereplőjének arcát alaposan átrendezték, majd ezt meg is örökítették, hogy a Men's Health szeptemberi számának címlapjára kerüljön.

hirdetés
Véresre verték Armie Hammert

Armie nagyon élvezi, hogy legutóbbi filmje, A magányos lovas miatt a legismertebb magazinokban szerepelhet, és az interjúk során még a feleségéről és egyéb magánéletét érintő dolgokról is szívesen mesél. Legutóbb például arról mesélt, hogy egy korábbi barátnője szex közben majdnem leszúrta őt.

A 27 éves színészt szerencsére nem ez a volt barátnő találta meg, és nem is az utcán hagyta helyben egy rosszakarója, hanem csak egy fotósorozatról van szó, amely az angol kiadású Men’s Healthnek készült.

A képeket, amelyeken a színész mocskos pólóban, monoklis szemmel, vérző orral és szájjal látható, Peter Yang fotósnak köszönhetjük. Ha valakinek ismerős lenne a fotózás alapötlete, az nem véletlen, hiszen tavaly tavasszal Justin Bieberről is készült hasonló.



Fotók: Peter Yang/Men's Health

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek