Ben Affleck nem csak egyszer lesz Batman
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tömegesen tüntetnek ellene, de amellett, hogy a folytatásokban is főszerepet alakít, talán még az Igazság Ligáját is ő rendezi!
Amint bejelentették, hogy Ben Affleck bújik Batman bőrébe a 2015-ben érkező Batman vs Superman című filmben, óriási felháborodás tört ki az interneten – nemcsak petíciók, de tüntetések is kezdődtek a színész ellen. Most a feszültségig pattannak az idegek azoknál, akiknál már rég felment a pumpa: a színész leszerződött a Warner Bros további Batman-filmjeire, sőt! Legújabb értesüléseink szerint ő rendezheti a készülő Igazság Ligája-filmet is.
A Hollywood Reporter szerint Zack Snyder már 2013 elején meg akarta szerezni Afflecket Bruce Wayne szerepére (Josh Brolin és Ryan Gosling egyébként szintén pályáztak a szerepre), de akkor rendkívül elfoglalt volt az Argo sikerei miatt.
Ráadásul a Warner Bros és az Acélember producere szerint ő lenne a legjobb rendező az Igazság Ligájához, hiszen márciusban az Argo elnyerte a Legjobb film díját az Oscar-díj-átadón.
Affleck szeptembertől februárig a Gone Girlön fog dolgozni, ezt követően kezdődnek meg a Batman-film forgatásai, amelyek egészen augusztusig tartanak majd. Az Igazság Ligája-filmben pedig olyan szuperhősök egyesülnek, mint Superman, Batman, Wonder Woman, Flash és a Zöld lámpás.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Jelentkezett egy szerepre.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Beperelték az egyik dala miatt.
Még mindig tart a válás.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Bejelentést tett a Netflix.