Katie Lee Joel és Will Arnett egy pár
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Will Arnett és Amy Poehler volt Hollywood egyik legdöbbenetesebb párosa egészen a tavalyi évig, amikor is egy évtizednyi házasság után véget vetettek kapcsolatuknak.
A friss hírek szerint egy párt alkot a 43 éves Will Arnett és Billy Joel exfelesége, a 31. életévét betöltött Katie Lee Joel. Katie nem túlságosan örvendezik, hiszen az új baráttal két gyermek is érkezett, akik  Will Arnett és Amy Poehler kapcsolatából születtek.
„Katie Lee azt mondogatja barátainak, hogy milyen boldog, hogy randevúzhat Will-lel” – nyilatkozta egy bennfentes a Radaronline-nak. – Egyébként Amyt az teszi igazán idegessé, ha a szülői feladatokat Willnek kell vállalnia. Katie folyamatosan panaszkodik, hogy Amy túl sok felelősséget és elkötelezettséget sóz Will nyakára, hogy vigyázzon a gyerekekre.„
”Amy viselte a nadrágot, azt tett, amit akart, amikor akarta és akivel csak akarta„ – tette hozzá az ismeretlen forrás. ”Katie Lee-nek el kell ismernie, ahhoz, hogy Will-lel való kapcsolata továbbra is fent maradjon, együtt kell működnie Amyvel és a gyerekekkel is." Sok sikert ehhez Katie Lee!
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Fura dolgot posztolt a férje.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nagyon aggódnak érte.
Bepillantást engedett az otthonába.
Változtatott a megjelenésén a színész.
Hailey-nek időre van szüksége.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.