Starity

Aszteroidát neveztek el Alejandro Jodorowsky után

2013. szeptember 04. 17:05   |   Szerző: kia08

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy nagy aszteroidát neveztek el Alejandro Jodorowsky, a kultikus francia-chilei filmrendező és a sci-fi képregényíró után, aki később spirituális mester lett.

hirdetés
Aszteroidát neveztek el Alejandro Jodorowsky után

A The Minor Planets Centre – mely az International Astronomical Unionhoz tartozik – a 261690. kisbolygóként tartja számon a hét évvel ezelőtt felfedezett, öt kilométer széles objektumot.

A francia csillagásznak, Jean-Claude Merlinnek nem ez volt az első kisbolygója, amit észlelt, még is ez az, amiről a sajtó leginkább beszél. „2005 karácsony estéjén észleltük egy 80 centiméteres távcső segítségével az interneten Arizonában található otthonunkból” – kedden nyilatkozta egy sajtótájékoztatón, a Les Humanoides Associésnél, Jodorowsky francia könykiadójában.

Több éves megfigyelésre volt szükség, hogy meg lehessen erősíteni a felfedezést, valamint kiszámítani a pályáját a kisbolygónak, mely lehetővé teszi, hogy rögzíteni tudják az IAU listáján. A jóváhagyásra júliusban került sor.

Alejandro az 1970-es években Amerikában próbált szerencsét, amikor két filmen is dolgozott, de ismertté a 80-as években vált Franciaországban, amikor sci-fi képregényeit adta ki. Jelenleg Párizsban tartózkodik, saját hitéről ír és beszél is, melyet pszicho-sámánizmusnak nevezett el. Hitére hatással van a tarot kártya, az alkímia és a Zen Buddhizmus is.

Több száz aszteroida lett elnevezve emberekről, nem pedig kitalált karakterekről vagy a görög és római mitológiában ismert személyekről. Leginkább csillagászok, fizikusok, matematikusok, politikusok, filozófusok és a tanárok részesülnek ebben a megtiszteltetésben.

Jodorowsky kisbolygó a Mars és a Jupiter között kering, az átlagos távolsága a Naptól 470 millió km.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek