Szebbé tette egy rajongója napját Taylor Swift
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Taylor Swift a minap örömet szerzett egyik rajongójának, a 7 éves kislány ugyanis személyesen találkozhatott vele.


A szerelmi ügyei miatt többször is kritizált Taylor Swift ismét bebizonyította, hogy milyen kedves ember, ugyanis valóra váltotta egyik rajongója álmát. A mindössze 7 éves Grace Markelt augusztus 10-én elütötte egy autó éppen akkor, amikor az énekesnő koncertjére tartott, amelynek következtében kétszeres koponyatörést és agyrázkódást szenvedett, valamint testét is több ütés is érte.
A kislány múlt hétvégén ismét ellátogatott Taylor egyik fellépésére Nashville-be és most már sokkal nagyobb szerencséje volt, hiszen kedvence a backstage-be is beinvitálta, de amint meglátta kis rajongóját, azonnal átölelte, amellyel a kislány édesanyja szerint egy életre szóló élményt nyújtott neki. Az anya ugyanis azt mondta, hogy az énekesnő bearanyozta lánya napját és még nagyobb lett benne az életkedv.
Az ölelés mellett természetesen autogrammot is kapott a kislány, sőt, közös fotókat is csináltak róluk, amelyeken látszik, hogy mennyire boldog is a kis Grace.
Fotók: Larry Busacca/TAS/Getty Images

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.