Magazin - Keresés eredménye

Amanda Bynes azt fontolgatja, hogy elköltözik Los Angelesből a mentális egészsége miatt
Amanda Bynes éppen kezelésen vesz részt egy mentális egészségügyi intézményben, lassan kiengedik, így már a jövőjét tervezgeti.

Jamie Foxx lánya elárulta, hogy betegeskedik az apja
"Egészségügyi szövődménye" volt, de már gyógyul.

Jeremy Renner már magától sétál - Pár hónapja szenvedett életveszélyes balesetet
Jeremy Renner antigravitációs futópadon sétál már három hónappal a hóeke balesete után. Elképesztően gyorsan javul az állapota.

Jeremy Renner teljesen megváltozott a balesete óta
Jeremy Renner úgy gondolja, hogy azért élte túl a szörnyű balesetet, hogy változást hozzon a világba.

Jeremy Renner több mint harminc csontját törte el
Ismét hírt adott magáról a balesetet szenvedett színész.

Hogyan tudom élénkíteni testem öngyógyító képességét?
Az idő előrehaladtával testünk egyre kevésbé tudja magát gyorsan gyógyítani és a legártalmatlanabb sérülések is akár hosszú hetek alatt képesek...

Demi Lovato striáiról posztolt: először életében elégedett magával
Az énekesnő küzdelméről vallott nyíltan: nehezen tudta elfogadni hibáit a testén.

Teljesen felépült a koronavírusból a Trónok harca sztárja
Kristofer Hivju hetekkel ezelőtt fertőződött meg.

Felépült a koronavírusból Sara Bareilles
A 40 éves sztár az Instagramon jelentette be, hogy bár megfertőződött a COVID-19-cel, mostanra kigyógyult belőle.

A fertőzött Idris Elba bár jobban van, mégsem térhet haza
A Luther sztárja nehéz időszakon megy keresztül, de igyekszik megőrizni pozitív mentalitását.

Hazatérhetett otthonába a vírusfertőzésből kigyógyult Tom Hanks és Rita Wilson
A sztárpár Ausztráliában betegedett meg.

A gyógykő mágikus ereje
A gyógykövek hallatán talán gyerekkori emlékeink merülnek fel bennünk és a mesék világa. Valószínűtlen cselekmények, mágikus tárgyak, képzeletbeli...

Criss Angelnek fia született, első kisfia kigyógyult a leukémiából
Úszik a boldogságban a világ egyik leghíresebb illuzionistája az elmúlt időszakban történt események miatt.

Demi Lovato megtörte a csendet: „Tiszta vagyok és hálás, amiért élek!”
Reagált a vele kapcsolatos pletykákra az énekesnő.

Rosszabbodott Demi Lovato állapota!
Demi Lovato állapotáról újabb információt osztott meg a TMZ. A hírportál értesülései szerint az énekesnő nincs jobban.

Kobra Paige a Lyme-kórral vívott harcáról mesélt
Facebook-oldalán osztotta meg a hírt Kobra Paige: meggyógyult a Lyme-kórból, amely hónapokig kínozta.

Dylan O'Brien kis híján feladta ígéretesen alakuló karrierjét egy évvel ezelőtti balesete miatt
A színész Az útvesztő: Halálkúra című film forgatása alatt szenvedett balesetet, sérüléséből pedig hosszú hónapokig tartott a felépülés, mely idő alatt...

Nagylelkű adománnyal segített a beteg tinédzsereken Kylie Jenner
A fiatalabbik Jenner bebizonyította, hogy helyén van a szíve! Kylie csinos összeggel segített egy fontos üggyel foglalkozó szervezetet.

Jó hírrel szolgált Michael Bublé! Daganatos kisfia jól viseli a kemoterápiát
A hároméves Noah-nál nem sokkal születésnapja után diagnosztizálták a májdaganatot.

Rákot diagnosztizáltak Jessica és Ashlee Simspon édesapjánál
A People magazin hozta le elsőként a hírt, miszerint az 58 éves Joe prosztatadaganattal küzd.

A Republic nyújt segítő kezet az egészségügyi és anyagi gondokkal küzdő Rékasi Károlynak
A színész még mindig balesetéből lábadozik.

Meglepő vallomás: Súlyos betegséggel küzdött a Little Mix énekesnője
Jade 13 éves volt a betegség kialakulásakor.

Demi Lovato: „Azt hittem, hogy a 21-et sem élem meg”
A mindösszesen 23 éves amerikai sztár tizenéves korában komolyan problémákkal küzdött, ezért azt hitte, hogy a 21. születésnapját sem fogja megélni.
Hírkereső
Legolvasottabb hírek
Tovább zajlik a drámájuk.
Megint együtt a csajcsapat!
Botoxoltathatott a színésznő.
Anya Taylor-Joy és Malcolm McRae összeházasodtak!
A héten hunyt el a színész.
A fiúk nevét akarták megváltoztatni.
Ebben az Angliába költözésről áradozott.
A kivi héját is megeszi.
Nyugodjon békében a színész!
A hercegné még nem áll készen.