Starity

Megszólalt Justin Bieber ágyasa

2013. november 11. 19:07   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tati Neves, a brazil leányzó, akit Justin Bieber ágyba vitt, a riporterek kedvence, ő pedig örömmel teregeti ki a szennyest.

hirdetés
Megszólalt Justin Bieber ágyasa

Néhány nappal ezelőtt nagy port kavart, amikor egy brazil lány – akit rögvest az eset után prostituáltnak tituláltak – feltöltött a netre egy rövid videofelvételt, amin Justin Bieber látható az ágyában, ő pedig légi csókot dobott neki az örömtől elalélva.

Tati a Globo TV’s Fantasticónak nyilatkozott az énekesről, a riporter először arról kérdezte, megcsókolta-e őt: „Mit gondolsz, hogy mindössze egy szobában aludtunk?” Végül megerősítette, hogy valóban szexuális kapcsolatba kerültek egymással.

Elmondása szerint a 19 éves kanadai sztár telefonon keresztül hívta át őt a villájába, amit ott tartózkodása ideje alatt bérelt. Annak ellenére, hogy több mint ötven ember bulizott a lakásban, Tati volt az egyetlen lány – ő legalábbis nem látott többet. „Akkor már rég a hálószobában voltunk...” – majd hozzáfűzte; a csókot nemcsak Biebernek, de rajongóinak is küldte. Már csak az a kérdés, mit szólnak ehhez a féltékeny belieberek...

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek